Rólunk is szólt: Helyi foglalkoztatást támogató programot népszerűsít a Kormányhivatal (radio7.hu)

A Rádió 7 beharangozót közölt a a TOP foglalkoztatási programok népszerűsítését szolgáló munkáltatói fórumsorozatról, melynek kisteleki állomását, azon belül rétesműhelyünk meglátogatását is tervezik a holnapi napon.

Bejegyzés Rádió 7 honlapján (http://radio7.hu/#!/pages/bejegyzes.php?id=432):

Közel 3,5 milliárd forint áll rendelkezésre a TOP programok megvalósítására a megyében, amelyből mintegy 2 800 fő támogatására van lehetőség. Maguk a foglalkoztatók több mint 2,9 milliárd forint támogatásra pályázhatnak 2020 végéig.

Hódmezővásárhely után Kistelekre és Csongrádra látogat a héten a TOP foglalkoztatási programok népszerűsítését szolgáló munkáltatói fórumsorozat. A projekteket megvalósító konzorciumi tagok együttműködésével a megyében élő álláskeresők helyben juthatnak munkához, megtartva ez által a helyi vállalkozások versenyképességét, foglalkoztatási képességét. A pályázati források elsősorban a megyében székhellyel rendelkező munkáltatók számára biztosítanak kedvező feltételeket olyan személyek foglalkoztatásához, akik munkaerő-piaci szempontból kedvezőtlen helyzetben vannak.

A roadshow keretében szervezett üzemlátogatás és az azt követő munkáltatói fórum a TOP-5.1.1-15-CS1-2016-00001 megyei gazdaság- és foglalkoztatás-fejlesztési együttműködési program (paktum) bemutatása mellett, a helyi foglalkoztatási együttműködések kialakítását célzó programok keretében elérhető, foglalkoztatást elősegítő támogatási lehetőségekre hívja fel a helyi cégek, vállalkozások figyelmét.

Kistelek 2018. március 21.

9 órától üzemlátogatás: Kisteleki Házi Rétes Bt. (6760 Kistelek, Gőzmalom utca 19.)

10 órától munkáltatói fórum: Kistelek Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal – Házasságkötő terem (6760 Kistelek, Árpád u. 1-3.)

[…]

Az üzemlátogatások helyszínei:

Kistelek: Kisteleki Házi Rétes Bt. Kistelek, Gőzmalom utca 19.

A Kisteleki Házi Rétes Bt. egy családi vállalkozás, amelynek tevékenysége több mint 20 évre nyúlik vissza. Pipicz Zoltánné, a Bt. vezetője még édesanyjától tanulta a rétes készítés titkát, amelyet két lányának is igyekszik átadni. Legfőbb tevékenységük az adalékanyagoktól mentes házi és kézműves rétes készítése. Termékeik nem csak a járás gasztronómia kínálatát szélesítik, hanem megyei és országos rendezvények és kiállítások állandó résztvevői is. A vállalkozás a hosszú távú fennmaradás mellett kötelezte el magát, ezért termékválasztékuk folyamatos bővítésén dolgoznak. Jelenleg 5 fő foglalkoztatását biztosítják, mely létszám időszakosan 2-3 fővel bővül. Pipicz Zoltánné elmondta, hogy sikerességük egyik kulcsa a megfelelő minőségű termékek készítése. „A jó rétes titka az alapanyag minősége, legyen szó a tésztában lévő lisztről, vagy a töltelékben lévő gyümölcsről.” A kezdeti klasszikus 5 féle rétes kínálat mára már több mint 20 féle ízesítésűre bővült. Jelenleg diabetikus és tejmentes rétest is készítenek, távlati céljuk a lisztérzékenyek számára is fogyasztható rétes készítése. A Kisteleki Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályának munkatársaival folyamatos kapcsolatban állnak, munkaerőigényeik, támogatási kérelmeik kapcsán példaértékű munkakapcsolat alakult ki.

[…]

Szeged, 2018. március 20.

forrás:
A Csongrád Megyei Kormányhivatal Sajtószolgálata
Varga Márta
kommunikációs vezető
Csongrád Megyei Kormányhivatal